Habár egyike a legforgalmasabb napoknak a vevők számát tekintve, a tényleges eladási forgalmat nézve 1993 és 2001 között csak az ötödik-tizedik helyezettnek számít. Mindenesetre 2002-ben és 2004-ben második, 2003-ban és 2005-ben pedig a legforgalmasabb nap volt. Az Egyesült Államokban az év legnagyobb forgalmát bonyolító nap mind a vevők számát, mind a bevételt tekintve szokásosan a karácsonyt megelőző szombat. A városokban megszokott a nagy leértékeléssel nyitó üzletek előtt órák hosszat várakozó emberek sora. Amikor bejutnak, a vásárlók lerohanják a boltot és amit tudnak, megragadnak, mivel a legvonzóbb termékekből rendszerint csak néhány darab van. Mindez időnként sérülést, olykor halált is okoz: 2008-ban (akkor november 28-ára esett a fekete péntek), egy bolti alkalmazottat halálra tapostak az egyik New York-i Walmart üvegajtaját az öt órai nyitás előtt percekkel beszakító vásárlók; egy kismamát ugyanitt kórházba kellett szállítani. Ugyanezen a napon két ember meghalt, amikor vásárlók két csoportja között kialakult vita lövöldözésbe torkollott.
Miért fekete a fekete péntek? A Black Friday kifejezést ma már szinte mindenki ismeri. Természetesen ez is, mint sok más ünnepünk az Egyesült Államokból ered, ahol hálaadás napja hagyományosan egy csütörtöki napra esik, és az ezt követő pénteken kezdődik a karácsonyi bevásárlás. Ezt a napot nevezték negatív értelemben fekete pénteknek a megnövekedett forgalom, a közlekedési dugók és az ingerült emberek miatt. Az mondjuk nem derül ki, miért van konkrétan meghatározva, hogy mikortól indul a karácsonyi vásárlás. A nagy tömeg viszont egyre több embert taszít. Az utóbbi pár évben ezt az érzést lovagolták meg az online kereskedők és arra buzdítanak mindenkit, hogy otthonról, a kanapé kényelméből adjuk le rendelésünket és vegyük igénybe a legjobb akciókat. Mikor lesz Black Friday 2019-ben? Az Egyesült Államokkal ellentétben Magyarországon több időpont is felmerül, az webáruház például idén november 22-re izzítja a hatalmas leárazást. A tudatos vásárlók általában már előtte a virtuális kosárba helyezik a megvásárolni kívánt termékeket, így a Black Friday reggelén már nem kell keresgélniük és a készlet elfogyása előtt le tudják adni rendelésüket.