Meg is tudod osztani, és ez minden egyes oldalra (pl: Idővonal, Turné) külön-külön tetsziket és megosztást jelent. A lap alján középen a látogató számláló modul található. Ez a modul mutatja, hogy hány látogatója volt a honlapnak az indulás óta (All), a hónapban (Month), a héten (Week), tegnap (Yesterday) és a mai napon (Today). Ezt majd átírjuk magyar nyelvre rövidesen. A Turné menüpont a régi honlap Koncertmenüje helyett van. Az oldalon egy térképet találtok, ahol piros jelölők mutatják az aktuális turné korábbi állomásait és zöld jelölők azokat a településeket jelzik, ahol majd ezután lesz koncert. Egy-egy jelölőre kattintva olvasható a koncert helyszíne és időpontja. Később ehhez is fog még több információ kapcsolódni. A térképet lehet nagyítani, kicsinyíteni és mozgatni tetszés szerint. A térkép alatt pedig a koncert dátumok és helyszinek a szokott módon jelennek meg, ha van a koncert helyszínének hivatalos honlapja, akkor az is látható, emellett a Részletek oszlopban még több hasznos infó olvasható.
Itt is egy lapozható újságot készítettünk, melynek lapjait az egérrel megragadva lehet lapozni. Ha nem megy, akkor navigációs gombok vannak az újság alatt. Ha rosszul olvasható, akkor dupla kattintással nagyítható. Mivel a tartalom folyamatosan frissül, ezért lehet olyan anyag, ami a régi honlapon található meg. A régi honlap a Linkek menüpontból továbbra is elérhető. A Fórum oldalunk még nem változtott, tehát az új honlapról is a régi fórumra tudtok írni. Kérdéseket, észrevételeket az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre küldjétek. Most pedig indulás a mai koncertre! Szeretettel ajánljuk Szeretettel ajánljuk